FilmekSorozatokSportműsorokGyermekműsorokAdatvédelem Impresszum
Felh.feltételekSütitájékoztató
Süti beállításokMÉDIAAJÁNLAT
gasztronómiai műsor

Ízőrzők

magyar gasztronómiai műsor35 perc, 2018
DUNA Televízió

Kocs település Komárom-Esztergom megyében található. Lakói méltán büszkék arra, hogy itt készítették el az 1400-as években az első kocsiszekeret, amely aztán az egész világon elterjedt, és hatalmas népszerűségre tett szert. Nem véletlen, hogy múzeumot alapítottak a tiszteletére, ahol sok érdekességet megtudhatunk a kocsi kocsiról. Kocson épült fel a Dunántúl legnagyobb falusi református temploma, vele szemben a gályarabságra ítélt lelkész, Kocsi Csergő Bálint tiszteletére parkot találunk. A római katolikus templom a falu legmagasabb pontjára épült, tervezői között Fellner Jakab is szerepel. Ellátogattunk még a tájházba, ahol Vass Henrik népi iparművész míves faragásait is megcsodálhattuk, és itt lépett fel a több generációt felvonultató Aranykocsi Néptáncegyüttes is. Kocs régi községházának épülete valószínűleg postakocsi állomás is volt, ennek egyik szép helyiségében készültek az Ízőrzők asztalára a következő ízletes ételek: Babkása töpörtyűvel, májjal, Kása leves, Kocsi dödölle búzadarából, Tüskepecsenye, Lisztes gombóc párolt káposztával és Négerkocka.

Ekkor tudod megnézni
DUNA Televíziószeptember 9.17:25
Ízőrzők
DUNA Televíziószeptember 10.17:25
Ízőrzők
DUNA Televíziószeptember 11.17:25
Ízőrzők
DUNA Televíziószeptember 12.17:25
Ízőrzők
DUNA Televíziószeptember 13.13:25
Ízőrzők
DUNA Televíziószeptember 14.04:30
Ízőrzők
Duna Worldszeptember 14.07:50
Ízőrzők
Duna Worldszeptember 14.08:40
Ízőrzők
DUNA Televíziószeptember 14.13:25
Ízőrzők
DUNA Televíziószeptember 15.04:10
Ízőrzők
DUNA Televíziószeptember 15.17:25
Ízőrzők
DUNA Televíziószeptember 15.17:25
Ízőrzők
DUNA Televíziószeptember 16.17:25
Ízőrzők
DUNA Televíziószeptember 17.17:25
Ízőrzők
DUNA Televíziószeptember 18.17:25
Ízőrzők