A Vérmezőtől a győri csatatérig, a Budai vártól az ürömi pravoszláv kápolnáig, a fertődi gloriette-től a Magyar Nemzeti Múzeumig, az Alcsúti Arborétumtól a nádori kriptáig vezetnek filmes sétáink, melyekben Csorba László történészprofesszor mesél József nádorról és családjáról, tetteik fontosságáról és szerepéről Magyarország történetében. Az rövidfilmes epizódok kultúrtörténeti érdekességeket és elgondolkodtató történelmi összefüggéseket tárnak fel ebből a gazdag, ráadásul a mai nemzettudatból jobbára kiesett örökségből. A nádort toleráns és empatikus egyénisége fogékonnyá tette a jótékonysági cselekvésre. Így örömmel támogatta második felesége, az Anhalt-Bernburg-Schaumburg-Hoym házból származó Hermina hercegnőt, aki szenvedélyes hivatásának tekintette a szegényekről és a betegekről való gondoskodást. Ugyanezt az életeszményt követte harmadik felesége, Mária Dorottya württembergtecki hercegnő is, így nem csupán a főherceg érzelmi és szellemi társa lett, de a jótékonykodási tevékenység folytatásával és megújításával aktívan segítette férje közéleti céljainak megvalósulását, többek között a Vakok Iskolája és a Fiúárvaház létrejöttét is. A Vakok Iskolájának alapítását megelőzően, 1825-körül hazánkban is meggyökeresedett az a felismerés, hogy a vak gyermekek oktathatók, nevelhetők, képezhetők, ezért idehaza is szükséges egy erre alkalmas intézet létrehozása. A szervezkedés élére József nádor és családja állt. 1827 tavaszán Pesten, az Üllői úton, bérelt helyiségekben indult el kezdetben a Vakok Iskolája, majd a Terézvárosba költöztek a tanulók, de komolyabb ingatlanra csak az 1838. évi nagy pesti árvíz után tettek szert. Ezen a telken máig is áll pompás szecessziós palotájuk, melynek impozáns Nádor-termében egy nagyszabású, színes üvegablak-kompozíció idézi fel József nádor pártfogói tevékenységének emlékét. Pest város tanácsa 1837-ben felhívást intézett polgáraihoz, melyben amellett, hogy kifejezte örömét József nádor súlyos betegségből való felgyógyulása miatt, árvaház létesítésére adományok felajánlását kérte. A Josephinum épületét a nádor kedvenc építésze, Pollack Mihály is jótékonyságból tervezte. Az alapkőletétel ünnepségét 1841 júniusában rendezték, amelyen gyermekeivel részt vett a nádor felesége, Mária Dorottya főhercegné is. Az otthonban a századfordulón már nagyjából 150 fiú lakott, akik az elemi iskolai ismeretek elsajátítása után különböző mesterségeket tanulhattak. Az intézmény 1945 után, a szegénygondozás teljes államosításával szűnt meg, illetve alakult át. Az Üllői út alatt futó metróvonal építésével járó földmozgások később annyira megrongálták az eredeti építményt, hogy 1980-ban a főváros elbontotta az Üllői útra néző szárnyat, így ma már csak az épület egyik fele áll.