A Vérmezőtől a győri csatatérig, a Budai vártól az ürömi pravoszláv kápolnáig, a fertődi gloriette-től a Magyar Nemzeti Múzeumig, az Alcsúti Arborétumtól a nádori kriptáig vezetnek filmes sétáink, melyekben Csorba László történészprofesszor mesél József nádorról és családjáról, tetteik fontosságáról és szerepéről Magyarország történetében. Az rövidfilmes epizódok kultúrtörténeti érdekességeket és elgondolkodtató történelmi összefüggéseket tárnak fel ebből a gazdag, ráadásul a mai nemzettudatból jobbára kiesett örökségből. Közismert, hogy 1802. november 25-én Széchényi Ferenc gróf úgy döntött, hogy gazdag gyűjteményeit "édes hazámnak és a közösségnek hasznára és javára mindörökre és visszavonhatatlanul adományozom, átadom és átruházom". A köszönetet mondó 1807. évi XXIV. törvény _ aligha véletlenül _ úgy méltatta a nemes gesztust, miszerint az adományozó gróf "terjedelmes és válogatott könyvtárát, valamint kiváló gondossággal és költekezéssel gyűjtött ritka pénzérmeit s jeles családok czimereit, ugyszintén földabroszait, képeit és kéziratait a magyar nemzet használatára, teljes joggal, átírta és ezekkel egy fölállítandó nemzeti múzeum alapjait dicséretes buzgósággal lerakta". Ennek az új intézménynek a király nevében József nádor lett a legfelsőbb felügyelője és protektora. Ő terjesztette az országgyűlés elé és hagyatta jóvá az 1808. évi VIII. törvénycikket, amely elrendelte a Magyar Nemzeti Múzeum felállítását, és a vármegyék felajánlásai révén gondoskodott a pénzügyi alapok biztosításáról. A nádor hagyta jóvá a tárak kialakítását is, így a meglévő könyvtár után létrejött a természettár, majd a régiségtár is. A nádor végül azáltal léphetett Széchényi Ferenc mellé a múzeum legnagyobb jótevőinek sorába, hogy 1846-ra Pollack Mihállyal felépíttette a pompás múzeum palotát, a hazai klasszicista építészet főművét.