FilmekSorozatokSportműsorokGyermekműsorokAdatvédelem Impresszum
Felh.feltételekSütitájékoztató
Süti beállításokMÉDIAAJÁNLAT
filmsorozatIMDb

Bűbájos boszorkák

amerikai filmsorozat55 perc, 2000
Max4

Minden boszorkák éjszakája

3. évad 4. rész

Mindenszentek napja van és a Bűbájos Boszorkák régi ellenségei, a Grimlockok erre a napra visszatérnek a halálból. A lányok Grimlockokkal vívott csatájának kellős közepén azonban egy furcsa időportál nyílik meg, ami a három lányt a néhányszáz évvel ezelőtti Virginia államba küldi, ahol egy kisváros folytat hajtóvadászatot minden boszorkány ellen, és legfőképpen egy még meg sem született boszorkány ellen, akiről azt jósolják, évszázados hatása lesz életének. Mint kiderül, a Halliwelleket egy kicsiny, de jó boszorkányokból álló koven idézte meg a jövőből, hogy megmentsék a születendő gyermeket és édesanyját, de a lányoknak hamarosan rá kell jönniük, a múltban nincs semmilyen erejük, és így kéne helyt állniuk több tucat boszorkányvadásszal szemben. A dolgot csak bonyolítja, hogy a gonosz Cole is utánuk jött a jövőből, hogy megakadályozza a kis boszorkány világra jöttét. Mindezalatt pedig Leoé és Darrylé a feladat, hogy elpusztítsák a két Grimlockot, vagy inkább túléljék a támadásaikat...

Ekkor tudod megnézni
Max4július 9.14:50
Bűbájos boszorkákA hiúság démona
2. évad 17. rész
Max4július 9.15:45
Bűbájos boszorkákCsak Illúzió
2. évad 18. rész
Max4július 9.16:45
Bűbájos boszorkákEx Libris
2. évad 19. rész
Max4július 10.08:55
Bűbájos boszorkákA hiúság démona
2. évad 17. rész
Max4július 10.09:50
Bűbájos boszorkákCsak Illúzió
2. évad 18. rész
Max4július 10.10:50
Bűbájos boszorkákEx Libris
2. évad 19. rész
Max4július 10.14:45
Bűbájos boszorkákAsztrál Majom
2. évad 20. rész
Max4július 10.15:45
Bűbájos boszorkákAz Apokalipszis Lovasai
2. évad 21. rész
Max4július 10.16:40
Bűbájos boszorkákVigyázz, Mit Kívánsz!
2. évad 22. rész
Max4július 11.08:45
Bűbájos boszorkákAsztrál Majom
2. évad 20. rész
Max4július 11.09:40
Bűbájos boszorkákAz Apokalipszis Lovasai
2. évad 21. rész
Max4július 11.10:35
Bűbájos boszorkákVigyázz, Mit Kívánsz!
2. évad 22. rész
Max4július 11.14:35
Bűbájos boszorkákAz államügyész
3. évad 1. rész
Max4július 11.15:35
Bűbájos boszorkákNapfogyatkozás
3. évad 2. rész
Max4július 14.08:45
Bűbájos boszorkákAz államügyész
3. évad 1. rész
Max4július 14.09:45
Bűbájos boszorkákNapfogyatkozás
3. évad 2. rész
Max4július 14.15:40
Bűbájos boszorkákDémonok és emberek
3. évad 5. rész
Max4július 14.16:40
Bűbájos boszorkákAz érző
3. évad 6. rész
Max4július 15.09:45
Bűbájos boszorkákDémonok és emberek
3. évad 5. rész
Max4július 15.10:45
Bűbájos boszorkákAz érző
3. évad 6. rész
Max4július 15.14:45
Bűbájos boszorkákTestvérviszály
3. évad 7. rész
Max4július 15.15:45
Bűbájos boszorkákBelthazor
3. évad 8. rész
Max4július 15.16:45
Bűbájos boszorkákA palackba zárt szellem
3. évad 9. rész
Max4július 16.08:55
Bűbájos boszorkákTestvérviszály
3. évad 7. rész
Max4július 16.09:55
Bűbájos boszorkákBelthazor
3. évad 8. rész
Max4július 16.10:55
Bűbájos boszorkákA palackba zárt szellem
3. évad 9. rész
Max4július 16.14:50
Bűbájos boszorkákHa eljő a jégkrémes…
3. évad 10. rész
Max4július 16.15:45
Bűbájos boszorkákFényőrzők klubja
3. évad 11. rész
Max4július 16.16:40
Bűbájos boszorkákModern Faust-ok
3. évad 12. rész
Max4július 17.09:00
Bűbájos boszorkákHa eljő a jégkrémes…
3. évad 10. rész
Max4július 17.09:55
Bűbájos boszorkákFényőrzők klubja
3. évad 11. rész
Max4július 17.10:55
Bűbájos boszorkákModern Faust-ok
3. évad 12. rész
Max4július 17.14:45
Bűbájos boszorkákMenyasszony, Vőlegény…
3. évad 13. rész
Max4július 17.15:45
Bűbájos boszorkákFeltámad a Vadnyugat
3. évad 14. rész
Max4július 17.16:40
Bűbájos boszorkákAz esküvő
3. évad 15. rész
Max4július 18.08:55
Bűbájos boszorkákMenyasszony, Vőlegény…
3. évad 13. rész
Max4július 18.09:55
Bűbájos boszorkákFeltámad a Vadnyugat
3. évad 14. rész
Max4július 18.10:50
Bűbájos boszorkákAz esküvő
3. évad 15. rész
Max4július 18.14:40
Bűbájos boszorkákElragad a halál
3. évad 16. rész
Max4július 18.15:40
Bűbájos boszorkákBoldog békeidők
3. évad 17. rész
Max4július 18.16:40
Bűbájos boszorkákBűnös város
3. évad 18. rész