FilmekSorozatokSportműsorokGyermekműsorokAdatvédelem Impresszum
Felh.feltételekSütitájékoztató
Süti beállításokMÉDIAAJÁNLAT
filmsorozatIMDb

CSI: New York-i helyszínelők

kanadai filmsorozat60 perc, 2005
Sorozat+

Kereslet és kínálat

1. évad 20. rész

Egy egyetemi kollégiumban holtan találnak egy diákot, ám érdekes módon, egyetlen szobatársa sem tud semmit az esetről. Stella a nyomok alapján a milliomos csemetére gyanakszik, akinek az apja jelentősen megvonta a zsebpénzét. Mivel nem áll elegendő bizonyíték a rendelkezésére, Stella agresszív módon próbálja kicsikarni a lányból, hogy kinek adott el még a halálos drogból, ami közvetve a fiú halálát okozta.

A New York-i helyszínelők vezetője, Mac Taylor nyomozó. A magánéletét elhanyagoló és csak a hivatásának élő rendőr kitűnő szakemberek segítik a város legelvetemültebb gazembereinek kézre kerítésében. A tapasztalt Stella Bonasera nyomozónő nem csak munkakapcsolatban áll a legközelebb Machez, hanem ő az egyetlen, aki lelkileg is közel tud hozzá kerülni.

Ekkor tudod megnézni
Sorozat+augusztus 4.03:45
CSI: New York-i helyszínelőkKontroll+P
9. évad 11. rész
Coolaugusztus 4.06:00
CSI: New York-i helyszínelőkLány a tóban
9. évad 6. rész
Coolaugusztus 4.07:00
CSI: New York-i helyszínelőkGyilkos játék
9. évad 7. rész
Sorozat+augusztus 4.17:00
CSI: New York-i helyszínelőkDiszkréten
1. évad 16. rész
Sorozat+augusztus 4.18:00
CSI: New York-i helyszínelőkA bukás
1. évad 17. rész
Coolaugusztus 5.05:55
CSI: New York-i helyszínelőkGyilkos játék
9. évad 7. rész
Coolaugusztus 5.06:55
CSI: New York-i helyszínelőkA felvételi
9. évad 8. rész
Coolaugusztus 6.06:00
CSI: New York-i helyszínelőkA felvételi
9. évad 8. rész
Coolaugusztus 7.06:55
CSI: New York-i helyszínelőkA nosztalgia bár
9. évad 10. rész
Coolaugusztus 8.05:55
CSI: New York-i helyszínelőkA nosztalgia bár
9. évad 10. rész
Coolaugusztus 8.07:00
CSI: New York-i helyszínelőkKontroll+P
9. évad 11. rész
RTLaugusztus 10.02:50
CSI: New York-i helyszínelőkFizetni kell
5. évad 25. rész
Sorozat+augusztus 10.20:00
CSI: New York-i helyszínelők9-13
9. évad 13. rész
Sorozat+augusztus 10.21:00
CSI: New York-i helyszínelőkFehér arany
9. évad 14. rész
Sorozat+augusztus 11.03:35
CSI: New York-i helyszínelők9-13
9. évad 13. rész
Coolaugusztus 11.06:00
CSI: New York-i helyszínelőkKontroll+P
9. évad 11. rész
Sorozat+augusztus 11.17:00
CSI: New York-i helyszínelőkAnyatigris
2. évad 3. rész
Coolaugusztus 11.23:55
CSI: A helyszínelőkGond Csodaországban
12. évad 18. rész
Coolaugusztus 12.06:55
CSI: New York-i helyszínelők9-13
9. évad 13. rész
Sorozat+augusztus 12.17:00
CSI: New York-i helyszínelőkHaltánc
2. évad 5. rész
Sorozat+augusztus 12.18:00
CSI: New York-i helyszínelőkIfjú vér
2. évad 6. rész
Coolaugusztus 13.06:00
CSI: New York-i helyszínelők9-13
9. évad 13. rész
Coolaugusztus 13.07:00
CSI: New York-i helyszínelőkFehér arany
9. évad 14. rész
Sorozat+augusztus 13.18:00
CSI: New York-i helyszínelőkPókerarc
2. évad 8. rész
Sorozat+augusztus 13.21:00
CSI: A helyszínelőkÖlj meg, ha tudsz!
9. évad 15. rész