FilmekSorozatokSportműsorokGyermekműsorokAdatvédelem Impresszum
Felh.feltételekSütitájékoztató
Süti beállításokMÉDIAAJÁNLAT
gasztronómiai műsor

Ízőrzők

magyar gasztronómiai műsor35 perc, 2025
DUNA Televízió

Jakabszállás Bács-Kiskun vármegye községe Kecskeméttől mindössze 16 kilométerre. 1922-ben lett önálló település. Látványosságai a Jézus Szíve Templom mellett a Magyarkert, Magyarország méretarányos domborzati és vízrajzi térképével, melyben hazánk településeit egy-egy tábla jelöli. Jakabszállás hagyományőrzői között elsőként a legkisebbek táncának örülhettünk: a Topogók és Aprólábak Néptánccsoport helyi kisiskolásokból és óvodásokból áll, akik a Wolford dűlői Közösségi Háznál mutatkoztak be. Ugyancsak itt játszott a Vad-kerti Liliom Citerazenekar és velük együtt énekelt a környék fiatal hölgyeiből álló énekkar is. A Szüreti 2016 Alapítvány ifjú néptáncosai a Fehér József Parkerdő körszínpadán léptek fel. Jakabszálláson a következő finomságok készültek az Ízőrzők nézői számára: eperkrémleves túrógombóccal, jakabi spárga tarjával, zöldfűszeres mártással, krumplis pogácsa lekvárral töltve, sült oldalas jakabi módra, zöldségágyon és almás lepény kemencében sütve.

Ekkor tudod megnézni
DUNA Televíziószeptember 13.13:25
Ízőrzők
DUNA Televíziószeptember 14.04:10
Ízőrzők
Duna Worldszeptember 14.07:50
Ízőrzők
Duna Worldszeptember 14.08:40
Ízőrzők
DUNA Televíziószeptember 14.13:25
Ízőrzők
DUNA Televíziószeptember 15.04:10
Ízőrzők
DUNA Televíziószeptember 15.17:25
Ízőrzők
DUNA Televíziószeptember 15.17:25
Ízőrzők
DUNA Televíziószeptember 16.17:25
Ízőrzők
DUNA Televíziószeptember 17.17:25
Ízőrzők
DUNA Televíziószeptember 18.17:25
Ízőrzők
DUNA Televíziószeptember 19.17:25
Ízőrzők
DUNA Televíziószeptember 20.13:35
Ízőrzők
DUNA Televíziószeptember 21.04:00
Ízőrzők
Duna Worldszeptember 21.08:25
Ízőrzők
DUNA Televíziószeptember 21.13:25
Ízőrzők
DUNA Televíziószeptember 22.17:25
Ízőrzők