FilmekSorozatokSportműsorokGyermekműsorokAdatvédelem Impresszum
Felh.feltételekSütitájékoztató
Süti beállításokMÉDIAAJÁNLAT
filmsorozatIMDb

CSI: New York-i helyszínelők

kanadai filmsorozat60 perc, 2009
Sorozat+

Extrapoláció

6. évad 4. rész

A Las Vegas-i bűnügyi helyszínelők munkáját bemutató sorozat olyan népszerűségre tett szert az évek folyamán, hogy elkészült a Miami, majd a New York-i helyszínelők is. Az új, New York-i sorozat a Miami helyszínelők harmadik évadjában mutatkozott be, amikor Horatio Caine New Yorkba utazott egy Miamiból megszökött gyanúsított nyomában. Már itt megismerhettük az új sorozat fontosabb szereplőit és egyedi, sötét képi világát. Horatio New York-i párja Mac Taylor nyomozó, akit a Forrest Gump Dan hadnagya, Gary Sinise alakít. A magánéletét elhanyagoló és csak a hivatásának élő nyomozót kitűnő szakemberek segítik a város legelvetemültebb gazembereinek kézrekerítésében. A tapasztalt Stella Bonasera nyomzónő nem csak munkakapcsolatban áll a legközelebb Machez, hanem ő az egyetlen, aki lelkileg is közel tud hozzá kerülni. A két rutinos rendőr keze alá dolgozik még dr. Hawkes patológus, a szerencsétlenül járt áldozatok testének szóra bírója, és két, energikus fiatal rendőr, Danny Messer és Aiden Burn.

Ekkor tudod megnézni
Sorozat+május 24.20:55
CSI: New York-i helyszínelőkVérszomj
6. évad 14. rész
Coolmájus 25.05:00
CSI: New York-i helyszínelőkFeketelista
6. évad 2. rész
Sorozat+május 25.17:00
CSI: New York-i helyszínelőkZuhanás
3. évad 22. rész
Coolmájus 26.06:00
CSI: New York-i helyszínelőkExtrapoláció
6. évad 4. rész
Coolmájus 27.05:00
CSI: New York-i helyszínelőkExtrapoláció
6. évad 4. rész
Coolmájus 27.06:00
CSI: New York-i helyszínelőkHarci sebek
6. évad 5. rész
Sorozat+május 27.16:00
CSI: New York-i helyszínelőkEpilógus
6. évad 1. rész
Coolmájus 28.05:00
CSI: New York-i helyszínelőkHarci sebek
6. évad 5. rész
Coolmájus 29.06:00
CSI: New York-i helyszínelőkPadlógáz
6. évad 7. rész
Sorozat+május 31.19:55
CSI: New York-i helyszínelőkVersenyben
6. évad 15. rész
Cooljúnius 1.05:00
CSI: New York-i helyszínelőkPadlógáz
6. évad 7. rész
Cooljúnius 1.05:55
CSI: New York-i helyszínelőkKakukk fészek
6. évad 8. rész
Sorozat+június 1.16:00
CSI: New York-i helyszínelőkPadlógáz
6. évad 7. rész