FilmekSorozatokSportműsorokGyermekműsorokAdatvédelem Impresszum
Felh.feltételekSütitájékoztató
Süti beállításokMÉDIAAJÁNLAT
filmsorozatIMDb

CSI: New York-i helyszínelők

kanadai filmsorozat60 perc, 2013
Sorozat+

Kontroll+P

9. évad 11. rész

A Las Vegas-i bűnügyi helyszínelők munkáját bemutató sorozat olyan népszerűségre tett szert az évek folyamán, hogy elkészült a Miami, majd a New York-i helyszínelők is. Az új, New York-i sorozat a Miami helyszínelők harmadik évadjában mutatkozott be, amikor Horatio Caine New Yorkba utazott egy Miamiból megszökött gyanúsított nyomában. Már itt megismerhettük az új sorozat fontosabb szereplőit és egyedi, sötét képi világát. Horatio New York-i párja Mac Taylor nyomozó, akit a Forrest Gump Dan hadnagya, Gary Sinise alakít. A magánéletét elhanyagoló és csak a hivatásának élő nyomozót kitűnő szakemberek segítik a város legelvetemültebb gazembereinek kézrekerítésében. A tapasztalt Stella Bonasera nyomzónő nem csak munkakapcsolatban áll a legközelebb Machez, hanem ő az egyetlen, aki lelkileg is közel tud hozzá kerülni. A két rutinos rendőr keze alá dolgozik még dr. Hawkes patológus, a szerencsétlenül járt áldozatok testének szóra bírója, és két, energikus fiatal rendőr, Danny Messer és Aiden Burn.

Ekkor tudod megnézni
Coolmájus 4.05:00
CSI: New York-i helyszínelőkBuligyilkos
4. évad 8. rész
Coolmájus 5.06:00
CSI: New York-i helyszínelőkHősök
4. évad 10. rész
Sorozat+május 5.17:00
CSI: New York-i helyszínelőkKontroll+P
9. évad 11. rész
Coolmájus 6.05:00
CSI: New York-i helyszínelőkHősök
4. évad 10. rész
Coolmájus 6.06:00
CSI: New York-i helyszínelőkGyerekjáték
4. évad 11. rész
Sorozat+május 6.16:55
CSI: New York-i helyszínelők9-13
9. évad 13. rész
Coolmájus 7.05:00
CSI: New York-i helyszínelőkGyerekjáték
4. évad 11. rész